Programok/HelloBalaton/2024. March 28.

BAHART új hajók bemutatása | Siófok – Balatonfüred | 2024 március 28.

BAHART új hajók bemutatása | Siófok – Balatonfüred | 2024 március 28.

Idén március 28-án indul a balatoni hajózási szezon, amit rendszerint meg szoktak ünnepelni Balatonfüreden, illetve Siófokon. Az idei évben még különlegesebb lesz az esemény, ugyanis nem egy, hanem a 4 új BAHART hajó együttesen fogja elindítani a 178. hajózási szezont, hajóavató ünnepség kíséretében.

HajóállomásSiófok Hajóállomás2024-03-282024-03-28

Idén március 28-án indul a balatoni hajózási szezon, amit rendszerint meg szoktak ünnepelni Balatonfüreden, illetve Siófokon. Az idei évben még különlegesebb lesz az esemény, ugyanis nem egy, hanem a 4 új BAHART hajó együttesen fogja elindítani a 178. hajózási szezont, hajóavató ünnepség kíséretében.

Bahart új hajók bemutatkozása

A 4 hajó délelőtt 10:30-kor indul el Siófokról, és 11:20-kor érkeznek meg Balatonfüredre flottában. Ott fogadó ünnepséggel várják a hajókat, majd a Tomaj katamarán ingyenes sétahajó köröket tesz. Az eseményt követően a hajók visszaérkeznek Siófokra, ahol szintén lehetőség lesz a hajók kipróbálásra. A siófoki kikötőnél napközben a Balatoni Kör tagjai mini food truck show-val várják a vendégeket, sőt a New Level Empire is koncertet ad. Mutatjuk a részletes programot.



Balatonfüred

10:30: A 4 új hajó indulása flottában Siófokról
11:20: Érkezés Balatonfüredre, a hajók fogadása
11:20-12:00: Balatonfüred város ünnepi műsora
12:00-12:15: A 4 új hajó ünnepélyes avatása és felszentelése
12:15-13:30: Az új katamarán, Tomaj ingyenes sétahajó köröket tesz Balatonfüreden az érdeklődő nagyközönséggel

Siófok

11:00-19:00: Balatoni Kör food truck show, kézműves gyermekfoglalkozás, arcfestés, csillámtetoválás
14:30: Az új hajók érkezése a siófoki hajóállomásra
15:00-17:30: Az új katamarán, Tomaj ingyenes sétahajó köröket tesz
18:00-19:00: New Level Empire koncert

Forrás: Balatoni Hajózási Zrt. facebook oldala

 

December közepén nyit a Balatonfüredi Jégpálya
/Balatonfüred/2025.11.05.

Idén december közepétől lehet majd korcsolyázni a Balaton legnagyobb egybefüggő jégpálya rendszerén, a Balatonfüredi Jégpályán! Az egy kilométer hosszú, folyosóval egybekötött, 3600 négyzetméteres jégpálya, amely a Zákonyi utcai, a Vitorlás téri, és a Tagore sétányon álló pályákat öleli fel, egészen jövő év január 31-ig várja a kikapcsolódni vágyókat.

Tovább