Völgyhétvégék 3. – Szeptember 25-27.
Bár a mostani hétvége kimaradt, jövő héten ismét Völgyhétvége Kapolcson! Színes kulturális programokkal, köztük nagy bandák jubileumi koncertjeivel vár mindenkit a Balaton felvidék egyik legizgalmasabb programsorozata.
„A Völgyhétvégéket azért találtuk ki, hogy 2020-ban se maradjunk művészetek és Völgyérzés nélkül, a művészek, zeneipari szereplők pedig munka nélkül.” – nyilatkozta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója.
És a terv bejött, az első két Völgyhétvége hatalmas sikert aratott. A harmadik hétvégére is már csak korlátozott számban kaphatóak jegyek, így aki szeretné átélni az élményt, jól teszi ha igyekszik a vásárlással.
Szeptember 25-27 között számos izgalmas programmal várnak a szervezők.
Pénteken délután többek között több népzenei és tánc programon vehetünk részt, este 20:30-tól pedig fellép a Csík zenekar.
Szombat reggel 11:00-kor Szalóki Ági gyerekkoncertjével indul a nap, majd több gyerek program is várja a családosokat. Délután lesz táncszínház, majd Csángálló koncert táncházzal. Este pedig az idén 10 éves Ivan & The Parazol ad jubileumi koncertet.
Vasárnap jógával indul a nap. Este fellép többek között Muzsik és Volkova, a Dalinda acapella trió, és az idén 15 éves Irie Maffia.
Részletes programbontás és jegyvásárlás: www.muveszetekvolgye.hu