Gazdag programkínálattal várja a kultúra szerelmeseit az idén 20 éves jubileumát ünneplő Kultkikötő a Balatonboglári Szabadtéri Színpadon! Itt kerül sor a 20 éves születésnapi gálára, koncertezik a 30Y, a Quimby, Halász Judit, valamint a Grund Vígszínházi Fiúzenekar is. Mutatjuk a Kultkikötő Balatonboglári műsorát.

Fotó: Kultkikötő – Gradvolt Endre
Az évad egy ünnepi gálával indul a Budapest Bár zenekarral, de koncertezik itt a 30Y, a Quimby, Halász Judit és a GRUND–vígszínházi fiúzenekar is. Színházi produkciók közül pedig olyan sikerdarabokat láthatunk, mint Woody Allen: Brooklyni mese című darbjának magyar átirata, a Csoportterápia című vígjátékot a VeszprémiPetőfi Színház előadásában, vagy a Boldogan Éltek című színházi mesét felnőtteknek.
A Kultkikötő BalatonboglárI NAGYSZÍNPAD 2025-ös Műsora
Július
2025 július 5., SZOMBAT 20:30
Kultkikötő 20! – Születésnapi gála a Budapest Bárral
Egy páratlan születésnapi gálakoncerttel indítja a 20. jubileumi évadot a Kultkikötő! A színpadon nyolc vendégénekessel találkozhatunk majd, köztük olyan művészekkel is, akikkel még sosem láthattuk együtt a zenekart. A Budapest Bár négy énekesén túl a Kultkikötő is négy meglepetésvendéget hív meg a koncertre, akik együtt gondoskodnak majd a hamisítatlan ünnepi hangulatról.
Jegyár: 13.900 Ft – 15.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán

2025 július 10., CSÜTÖRTÖK 10:30
Kipkopp és Tiptopp – mesejáték
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 július 17., CSÜTÖRTÖK 10:30
Bogyó és Babóca – Utazás álomországba – bábjáték
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 július 19., SZOMBAT 20:30
30Y @ KULTKIKÖTŐ
Július 19-én Balatonboglárra ér a 30Y.25 turnéja. Az idén 25 éves zenekar legnagyobb slágereit, és X. album dalait hozza el Balatonboglárra.
Jegyár: 5.900 Ft – 7.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán

2025 július 24., CSÜTÖRTÖK 10:30
Csukás Mese – Süsü és Barátai
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 július 26., SZOMBAT 20:30
Csoportterápia – vígjáték, a Veszprémi Petőfi Színház előadása
Jegyár: 4.900 Ft – 6.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 július 31., CSÜTÖRTÖK 10:30
Bogyó és Babóca – Utazás Álomországba
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 július 31., CSÜTÖRTÖK 20:30
Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarának koncertje
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
AUGUSZTUS
2025 augusztus 2., SZOMBAT 20:30
QUIMBY Közel turné 2025
2025-ben útjára indul a Quimby KÖZEL Turné, megidézve a régi klubkoncertek családias légkörét. A nosztalgikus érzéseket olyan kedvencekkel hívják elő, amiket régóta nem játszottak koncerteken.
Jegyár: 9.900 Ft – 12.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán

2025 augusztus 7., CSÜTÖRTÖK 10:30
Kipkopp és Tiptopp – mesejáték
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 augusztus 9., SZOMBAT 20:30
Brooklyni Mese – vígjáték
Woody Allen – Brooklyni Mese című vígjátékának ősbemutatója.
Jegyár: 6.900 Ft – 8.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 augusztus 14., CSÜTÖRTÖK 10:30
Csukás Mese – Süsü és Barátai
Jegyár: 2.500 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 augusztus 16., SZOMBAT 20:30
Boldogan Éltek – Színházi Mese
Színházi mese felnőtteknek, avagy válás után is van élet és még azon is túl.
Jegyár: 5.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán
2025 augusztus 21., CSÜTÖRTÖK 19:00
„CSIRIBIRI” – Halász Judit koncertje
Jegyár: 3.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán

2025 augusztus 23., SZOMBAT 20:30
A GRUND – vígszínházi fiúzenekar koncertje
A zenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.
Jegyár: 5.900 Ft – 7.900 Ft >>> Online jegyvásárlás a Jegy.hu oldalán





