A Hello Balaton ezúttal Fonyódra látogatott el, és egy kávé mellett beszélgettünk Lábas Vikivel a Balatonról, az új albumról és az élet fontos kérdéseiről.
A Balatonnál, Fonyódon nőttél fel és a 2020-as karantén időszakot is itt vészeltétek át a zenekarral. Mit jelent számotokra most a Balaton?
Igen, tavaly márciusban, amikor beütött a krach, úgy döntöttünk, hogy hasznosan, munkával töltjük ezt az időszakot, és a srácok (Bálint, Kristóf) is leköltöztek ide Fonyódra, gyakorlatilag együtt éltünk. Négy-öt hónapot egybefüggően itt töltöttünk, új dalokon dolgoztunk végig. Persze vannak olyan dalok is, amelyek végül nem készültek el, de most már a finisben vagyunk, az elkövetkezendő hetekben szeretnénk útjára bocsátani a negyedik lemezünket.
Az én életemben abszolút minőségi változás volt ez, eddig nem igazán tudtam hazajárni, kevesebb idő jutott a családomra és arra, hogy élvezhessem, hogy balatoni lány vagyok. Nagyon jól esett, hogy lett egy kis házi cicánk, elmentünk lovagolni, lementünk a Balaton partra, nagyon szeretjük, hogy itt van kutyás strand. Mondjuk kevesebb időt töltöttünk a parton, mint ahogy azt az emberek gondolnák, mert tényleg sokat dolgoztunk, de jót tett nekünk ez a váltás, és szerencsére nem öltük meg egymást a közel fél év alatt. (Nevet.)
Ez az időszak megtanított bennünket arra, hogy a változás szebbé tesz mindent. Ennek voltunk a hívei eddig is, de most megtapasztaltuk a saját bőrünkön, és azt érzem, hogy minden nehézség ellenére jól jöttünk ki belőle. Az egész albumot meghatározza a Balaton, az hogy itt készült.
Visszatért már az élet a régi kerékvágásba? Koncerteztek már?
Most, hogy nagyjából visszajött a régi életünk, teljes káosz van, szinte nulla-huszonnégyben dolgozunk. Már vagy öt hónapja le akartuk forgatni az egyik dalunkhoz a klipet, de nem tudtuk, mert vagy bezárt a helyszín vagy valaki beteg lett a stábunkból… most már nincs ezzel gond.
Az az igazság, hogy nagyon könnyű volt megszokni, ahogy mi itt létezünk, amilyen itt a ritmusunk, és ezért most különösen nehéz összeegyeztetni ezt a régi életünkkel, hogy állandóan ingázunk, bőröndökből ki-be, és én kb. hat helyen élek. Nehéz megtartani bázisnak Fonyódot, hiszen mindenki budapesti, ott a próbatermünk és mindig Budapestről indulunk koncertezni. De annak persze elmondhatatlanul örülünk, hogy újra színpadon lehetünk.
Felléptünk már több helyen, a Budapest Parkban is, bár sajnos a családosok sokan nem tudtak eljönni a az aktuális szabályozások miatt. Általános tapasztalat, hogy a klubkoncertek most nehézkesen mennek, sok fesztivál pedig vagy egyáltalán nem, vagy nem az eredeti formájában tud megvalósulni.Szerencsére azért a nyár második fele így is sokkal pörgősebbnek ígérkezik!
Mi mindig koncertezés közben szeretjük megismertetni az új dalokat a közönséggel, figyeljük a reakciójukat és aszerint dolgozunk tovább a dalokon, de ez a folyamat most kimaradt. Még nem tudjuk, hogy a közönség hogyan fogadja majd a bennünk végbement változásokat, de szívesen megyünk koncertezni mindenhová, ahova hívnak.
Melyek a Balaton körüli helyszínekhez köthető fellépéseitek, koncertélményeitek?
Az első fesztiválélményeimet a Balatonnál gyűjtöttem be, anno a zánkai fesztiválon sátraztunk a barátaimmal, még iskolás koromban az EFOTT itt volt egyszer Fonyódligeten. Az első és egyben különösen meghatározó élményem a STRAND Fesztiválon az Anna & The Barbies koncert volt, akkoriban robbantak be, és emlékszem, álltam a nagyszínpad előtt és azt kívántam, hogy bárcsak én is ott állhatnék… és nagyjából öt év múlva ott voltunk.
Van egy különleges helyszín, a Szigligeti vár, ahová évek óta visszatérünk, nagyon szeretjük. A kompkoncertek is nagy kedvenceink, saját koncertünk is volt már ilyen. Ide a környékre is terveznek egy fesztivált és reményeink szerint az új helyen, a Balaton Parton, Balatonvilágoson is játszhatunk majd. A Művészetek Völgyében is találkozhattok velünk.
Itthon a balatoni lányt vagy inkább a celebet látják Benned?
Itthon én abszolút a helyi lány vagyok, mindenki ismer kiskorom óta. Nekem a piac olyan három-négy órás körút, ami amúgy egy húsz perces dolog lenne. Megállítanak az emberek, a volt óvónénim, a sulistársak, gimis tanárok és megbeszéljük, hogy ki hogy van. Az a jó benne, hogy ők igazán büszkék rám, ismernek régebbről, hallottak már a régi rock bandámmal is a fellépéseken itt a Balaton körül. Mondják is, hogy „Te a mi Vikink vagy”.
Emellett örülök, hogy mivel bekerültem a Best of Balaton kurátorai közé, volt alkalmam ajánlani helyeket a környékről. Ez a kávézó például, ahol vagyunk, szintén bekerült az ajánlóba. Ezek a helyek kapnak most egy kicsit nagyobb figyelmet, egy-egy visszajelzés is érkezett már tőlük, hogy ugyan nyomás alatt nő a pálma, de most akkor fejleszteniük kell. Nagyon helyes, szükség is van a jó helyekre!
A nyüzsgő vagy a csendesebb időszakot kedveled jobban a Balatonnál?
Mivel gyerekkoromban nyaraltattunk, az életem részévé vált, sőt a személyiségemet is formálta, hogy jöttek a külföldiek, nyitottnak, befogadónak kellett lenni, más nyelven kellett beszélni, ajánlani, megmutatni a helyeket. Szerintem nem lennék ilyen beszédes, meg zenekarban frontember, ha mindez máshogy lett volna. Szóval igénylem a nyüzsit, de ugyanúgy szeretjük az őszt és a telet is itt. Nyár végén általában fellélegeznek a helyiek, hogy elmennek a turisták, de aztán júniusban már várjuk, hogy visszatérjenek, legyen pezsgés.
Azért félelmeim is vannak, hogy túlzsúfolt lesz a környék, hogy romlik a víz minősége, ha túl sok turista érkezik. Van egy ilyen szép helyünk, mint a Balaton. Vigyázzunk rá, ne tegyük tönkre!
Kinek szól a zenétek?
Mi sokakat megszólító zenekar vagyunk, a pocaklakóktól kezdve, a nagycsaládosokon keresztül egészen nagyszülőkig megtalálható mindenki a közönségünkben. Nyilván a tinédzserek, a gimnazisták és az egyetemisták jönnek legtöbben, de mivel változatos, sokrétű zenét csinálunk, mindig valamelyik dal megtalál valakit és ez korosztálytól független. Ennek nagyon örülök, mert mindenkinek jól jön az energiája ilyenkor, és nem egy „felvett stílus” zenekar vagyunk, hanem az emberek nyelvén szeretünk megszólalni. Nem szeretem, amikor a zenekarok sztárolva vannak, meg vannak a rajongók. Ugyanúgy emberek vagyunk, nem szeretnénk felvett pózokkal élni. Elég szoros a kapcsolatunk az emberekkel, akik szeretik a zenénket, a koncerteken az első sorból név szerint ismerjük őket.
A pandémia előtt időszakban három albummal öt éven át tartó sikersorozatot élteket meg, a szakma és közönség elismerését is kivívtátok. Hogyan tovább innen?
A magyar zenei piac elég szűk és akik öt évvel ezelőtt Margaret Island-et hallgattak, most lehet, hogy Carson Comat vagy Ohnodyt. Nagyon nehéz újra és újra csúcsokat megélni, felépíteni, és főleg megtartani. Abban hiszek, hogy ha fejlődünk, folyamatosan tanulunk valamit, a megszokott színvonalat hozzuk, de mellette időről időre meg is tudunk újulni, akkor meg tudjuk tartani a közönség figyelmét, szeretetét.
Nálam nagyobb szabadságvággyal nem sok ember rendelkezik, számomra nem jövőkép, hogy bezártan éljek egy országban, szeretnénk minél többet látni a világból, utazni, saját szakmámban fejlődni külföldön is, ahol a zenei ipar magasabb szinten van. Hiányérzetem nincs, mert már eddig is rengeteg mindent elértem, de a tudásszomj és a szabadságvágy motivál. Jó lenne, ha többlakiak lehetnénk, ha nem lennénk csak egy országhoz kötve, mozgásban lehetnénk. Inspirációt folyamatosan gyűjteni kell, több országban is szeretnénk showcase fesztiválokra menni, angol nyelvű anyagainkon Miles Godall fiatal angol énekes-dalszerzővel dolgozunk már egy ideje.
A munka mellett a család mennyire fontos az életedben?
Mi egy igazi patchwork család vagyunk, heten vagyunk mostohatestvérek, örökbefogadott testvérem is van, többen elváltak, több mostohaanyám is van. Mindannyian nagyon mások vagyunk, de mégis leülünk egy asztalhoz, ha fontos, akkor ott vagyunk egymásnak, és ez az, ami számít. Karácsonykor egy ideje már nem ajándékozunk, hanem beszélgetünk, az az ajándék, hogy minőségi időt töltünk egymással. Vállaljuk, ha probléma van, időnként veszekszünk. Szerintem a gyerekeket nem lehet titkok közt, burokban nevelni. Amúgy a szélrózsa minden irányában létezünk, az egyik testvérem például Londonban él már 10 éve. Szeretem, hogy ilyen sokszínű a családom, ha mi jól vagyunk, akkor minden rendben van.
A családom példáján is látszik, hogy milyen csodálatos a világ és az emberek sokszínűsége. Számomra fontos az elfogadás, hogy nem ítélkezünk mások felett. Őszinte párbeszédeket kell indítani, fel kell vállalni a konfliktusokat, értelmesen lehet és érdemes vitatkozni, eszmét cserélni. Az irigység csak az energiáink elpazarlása, nem jó, ha a másikat figyeljük, ahelyett, hogy magunkon dolgoznánk. Elkezdtem én is jobban odafigyelni magamra, jógázom, meditálok. A lényeg, hogy legyünk nyitottak, pozitívak és jöjjünk ki egymással.
Szöveg: Tardi Hajnalka
Fotók: Heim Alexandra (Heima)
Köszönjük a helyszínt a fonyódi Kripta Villa Kávézónak.
